Haladó jóga tanfolyam 2015. ősz


"Nagyon élveztem minden órát, nagyon gyorsan elrepült.  Sok újdonságot hallottam, amit eddig máshol nem.  Igyekszem beépíteni a gyakorlásomba. Az órák nemcsak fizikailag voltak Rám jó hatással, hanem lelkileg is. A Zoli bölcsességeit, filozofálásait is nagyon szerettem. Ezért nagyon örültem a folytatásnak." G. Ibolya

 

"Egyértelmű elégedettségemet jelzi, hogy a tanfolyam folytatására is jelentkeztem. Minden alkalommal, bármilyen zaklatott állapotban is érkeztem, nem kellett 10 perc és teljesen rá tudtam hangolódni.R. Rita

 

"A tanfolyam hasznos volt. Amiket Zoli közben vagy a végén mondott, ott motoszkálnak a fejemben akár mosogatok, akár vezetek...Nehezen tudom szavakba önteni. Igazán szükséges a belső takarítás, a semmire nem gondolás, a befelé figyelés. Tetszik a hely is, ahol voltak az órák, úgyhogy számomra pozitív.F. Erika

 

Bővebben...

Női jóga minitanfolyam- 2015. október

„Nagyon szuper volt ez a jóga workshop is, kellemesen átmozgatta a medence körüli izmokat. Mindig jó hallgatni Sacit, megnyugtató az is, amit mond, és az is, ahogyan mondja. Köszönöm, hogy ott lehettem.”

Betti

„Köszönöm a szép programot! Nagyon jól éreztem magam! Igazán felüdülés volt az a három óra, amit köztetek tölthettem  el. Tetszett a szervezés! Felesleges, giccses külsőségek nélkül, igazán természetesen viselkedő fiatalok között üdítő volt. Kívánok Neked és Sacinak is sok örömet, erőt, egészséget, hogy ezt a szép, egészséges divatot tudjátok népszerűsíteni. Maradjatok ilyenek, hiszen a jóga a tiszta, egészséges élet megvalósításában segít. „

Kati

Bővebben...

Gyógyítsd magad ayurvédával! 2015. november 14.

"Az ayurvédás szombat nagyon jó esett, köszönöm! Remek lehetőségnek gondolom hogy saját városunkban tudunk ilyen tanfolyamokon részt venni, és nem is akárkik vezetésével. Engem már nagyon régóta (cirka 25 év) foglalkoztat az effajta természetes, belső megérzéseinkre hallgató hozzáállás és gondolkodásmód amit az ayurvéda is képvisel. Mindig is kilógtam a sorból, de mióta első gyermekem megszületett még inkább harcolok a nyugati gondolkodás, orvoslás és sajnos egyben a család ellen is, aki nagyon sokszor képtelen elfogadni azt hogy ráhagytam magam a saját természetes, józan anyai sugallataimra. Ez a tegnapi nap egy megerősítést jelentett számomra, amellett hogy sok ösztönzést is kaptam tőle. Tudom, nekem még lesz dolgom vele, és várom a folytatást. Még egyszer, köszönöm Nektek és mindenkinek aki ott volt." Barbara

Bővebben...

Vera hatha jóga órái

Visszajelzések Vera óráiról a Facebook-on

„A legjobb jógaóra , számomra legalábbis. Ellazít és feltölt egyszerre, Vera nem csak hagyja, hanem elősegíti, hogy befelé figyeljek, ha szükséges igazít, de soha nem sok, mindig éppen megfelelő.” Laura

„Mióta a Jóga Zalaegerszeg óráira járok, sokkal jobb a közérzetem, boldogabb vagyok. Vera egy nagyszerű oktató, aki mindenre és mindenkire figyel, ezáltal úgy érzed, hogy fontos vagy! Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki a változás mezejére szeretne lépni mind fizikailag, mind szellemileg és lelkileg. Köszönjük Vera!” Bernadett

„Tetszik a minden héten más gyakorlatsor, a testtartások figyelmes beállítása, a sutább mozdulatok kiigazítása.” Mária

Bővebben...

Jóga tanfolyam Kádár Zoltán vezetésével 2016.

„ A Zoli szakmailag is jó és szeretem a humorát. Óra után mindig jobban vagyok mint előtte.” 

„Zoli profizmusa nagyon tetszik, megbízok abban, amit mond, nagy figyelmet fordít arra, hogy aki elsajátítja nála a jógát, biztonsággal tudja alkalmazni a későbbiekben is.” 

„Nagyon sok újdonságot hallottam az Oktatótól, amit igyekszem a napi életben is kamatoztatni.”

„Nagyon sok mindent megértettem az ászanákkal, a saját testemmel és a mindennapi élettel kapcsolatban. Javult a testtudatom, s összességében nagy felismeréseim voltak, vannak.”

Bővebben...

Miben vagyunk mások?

2016-ban így válaszoltatok a következő kérdésre:
Milyen szavak jutnak rólunk eszedbe?



Miben vagyunk mi mások, miben különbözünk más jóga stúdióktól/ jógázós helyektől/ fitnesz termektől Zalaegerszegen?

"Kiváló oktatók, jó környék, mivel a városközpontban van, szép a terem." Tóth-Fülöp Mónika

"Profizmus, emberszeretet." Szabó Réka Eszter

"Szívvel-lélekkel csináljátok, és ez megmutatkozik az eredményeitekben." Kámán Tünde

"Személyesség, hiteles szakemberek." Szeder-Kummer Mária

Bővebben...

Kezdő gerincjóga

"Eddig kétszer voltam szombaton Zsófi gerincjógáján.
Remek volt. Igazán alaposan átmozgatjuk a testünket és már most észrevettem, hogy jót tesz. Zsófi nagyon kedves, igazán szimpatikus a személyisége és segít is, ha pl. rosszul tartom a kezem.
A terem és az öltöző is kényelmes, tiszta. Ez is szuper.
Nagyon elégedett vagyok és tervezem, hogy rendszeresen eljárok hozzátok.
Üdv
Kozma Zsuzsi"

Rólunk mondtátok

"A hétfői óra után kellemesen felfrissültem, az azt követő napokban az óra hatását izomlázban is érzékeltem. Kedvet kaptam a jógához, reményeim szerint még el fogok látogatni, jól érzetem magam." - Vass Dorottya

"Zsófi óráira öröm járni, nagyon jól csinálja. Felüdülést jelent." - Pálfi Márta

"Jól éreztem magam az órán .Igaz a betegségeim miatt nehezebben ment , de határozottan jól esett." - Balázsi Gyöngyi

"Nagyon új dolog volt nekem, de már régóta ki szerettem volna próbálni. Vera nagyon jó oktató!! Testileg, lelkileg feltöltődtem, örülök hogy kipróbáltam, megyek legközelebb is." - Herczeg Adrienn

"Igaz vinyasa flow gyakorló vagyok, de csodás volt a gerincjóga, hálás vagyok érte. Izomláz is volt a váll környéki izmokban, amelyen meg is lepődtem. Előfutár, próba ember voltam, édesanyámnak keresek Zalaegerszegen jó órát. Javasoltam neki, hogy járjon el az órára, én is ezt tenném, amennyiben otthon élnék. Köszönöm szépen." - Borsos Annamária

"Nagyon jó volt az óra Vera nagyon figyelt a helyes tartásra.(Olyan helyen van izomlázam ahol nem is hittem volna) Menni fogok máskor is." - Turcsi Zsanett

"Remekül érzem magam! Jó volt több év után újra felvenni a jógapózokat, kinyújtani a beállt izmaimat átadni magam a belső énemnek. Eredmény: Áramló csí energia, kitágult szívcsakra, kellemes bizsergő érzet az izmaimban. Köszönöm!" - Marton Tímea

Bővebben...

Ezt mondtátok rólunk 2018-ban

 

“Jobb közérzet. Egészségesebb, rugalmasabb test.” - Kiss Kitti

“A derekamnak és az idegeimnek is nagyon jót tesz.” - Rosta Ramóna

“Hajlékonyság, én-tudatosság, nem fáj a derekam, tudok helyesen állni, jobb a közérzetem! “ - Csontos Csilla

“Erősödöm testileg-lelkileg” - Orbán Laura

Bővebben...

 

  

// OWNCODE 20170106