Haladó jóga tanfolyam 2015. ősz


"Nagyon élveztem minden órát, nagyon gyorsan elrepült.  Sok újdonságot hallottam, amit eddig máshol nem.  Igyekszem beépíteni a gyakorlásomba. Az órák nemcsak fizikailag voltak Rám jó hatással, hanem lelkileg is. A Zoli bölcsességeit, filozofálásait is nagyon szerettem. Ezért nagyon örültem a folytatásnak." G. Ibolya

 

"Egyértelmű elégedettségemet jelzi, hogy a tanfolyam folytatására is jelentkeztem. Minden alkalommal, bármilyen zaklatott állapotban is érkeztem, nem kellett 10 perc és teljesen rá tudtam hangolódni.R. Rita

 

"A tanfolyam hasznos volt. Amiket Zoli közben vagy a végén mondott, ott motoszkálnak a fejemben akár mosogatok, akár vezetek...Nehezen tudom szavakba önteni. Igazán szükséges a belső takarítás, a semmire nem gondolás, a befelé figyelés. Tetszik a hely is, ahol voltak az órák, úgyhogy számomra pozitív.F. Erika

 

 

"Nagyon örülök, hogy nyugdíjas  életem  első változása volt, hogy jelentkeztem a tanfolyamra. Először féltem, hogy teljesen kezdő és nem 20 éves vagyok. A második alkalom után éreztem, hogy magam miatt vagyok itt. Nem volt időm mást figyelni csak magamat. Egyszóval nagyon jó volt a lelkemnek és a testemnek is. Rövid idő után könnyebbnek éreztem a derekam és hátam ( amik 26 éves korom óta több- kevesebb gondot okozott ).  Zoltán személyisége, aprólékos tanítási módszere ami hozzánk igazodott, sok-sok megfontolandó, bölcs gondolata nagyon jó volt. Gondolkodásom  magamról az életről jó úton halad, amit Verának és Zoltánnak köszönhetek." V. Zsuzsa

 

"Tetszenek az órák, főleg azért, mert észrevettem, hogy mióta titokban otthon gyakorlok, régi fizikai fájdalmaim múltak el. Na, nem mindegyik, de meglepően sok. Amit még észrevettem -nem tudom, hogy ehhez köthető-e-, de a megérzéseim kezdenek kialakulni.N. Zoltán

 

"Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a tanfolyamon! A tavalyi évtől kezdtem el a jógával komolyabban foglalkozni. A jóga első lépéseit Kádár Zoltán segítségével sajátítottam el. Csak pozitív gondolatokkal távoztam tőletek, hiszen a hangulat és az idő mindig jól telt, de sajnos gyorsan is. Az ember már csak így van, ha azt csinálhatja, amit szeret és fejlődni akar benne. Ez a mai napig így is van! Amint az időm engedi, előveszem a matracom és tovább csinálom ahol abbahagytam. Remélem minél előbb találkozunk!" B. Bianka

 

"Örülök, hogy részt vehettem a Kádár Zoltán által vezetett tanfolyamon. Én teljesen kezdőként cseppentem bele a jóga világába. Már régóta terveztem, de nehezen szántam rá magam. Az első alkalommal nagyon jó érzéssel távoztam az óráról. Aztán a későbbiekben úgy éreztem valahol elveszítettem a fonalat és csak "ténferegtem" az órákon. Majd egyszer csak kezdtem az érezni, hogy igen ebből lesz valami és talán idővel felfogom mi is az, amit itt csinálunk. Összességében nagyon jó volt, nem bántam meg, hogy elindultam ezen az úton, és ez azon is látszik, hogy az új tanfolyamon is részt veszek. Remélem, hogy idővel elmondhatom magamnak, hogy most már megértettem a jóga lényegét és tudom csinálni. "K. Erzsébet

 

"A tanfolyam jó volt, Zoli összerendezett, következetes és szeretem e sajátos humorát.Ö. Márta

 

"Pár szót a Zoli által tartott jóga tapasztalatomról. Nekem az első kurzus volt az első találkozásom a jógával, szóval nincs összehasonlítási alapom, de szerintem az mindent elárul, hogy részt veszek már a 3.-on. Miért is? Sokkal többet kaptam, mint egy egyszerű órákon (pilates stb.). Számomra nagyon fontos, hogy egy eszmét is kaptam hozzá. (vagy is jóga pszichológiát). Még csak most tanulom a testem határainak a felfedezését, valamint, hogy mit miért és hogyan kell, úgy érzem, a Zoli magyarázatai nélkül még nem tartanék itt. Köszönöm nektek a lehetőséget és hogy felnyitottátok a szemet ez irányban is. " K. Klaudia

 

"A tanfolyam nagyon jó! Úgy érzem, belülről erősít, segít jelen lenni és gyakorlásra ösztönöz. Szeretem Zoli óráit, feltöltenek! Örülök, hogy megtaláltalak Benneteket!" S. Szilvia