Fejes Ágnes



1. Mikor kezdtél el gyakorolni?
2011-12 környékén jártam pár jóga órára, kipróbálni, nekem való-e. Gyakorolni, vagy inkább rendszeresen jóga órán jógázni kisebb-nagyobb megszakításokkal 4 éve kezdtem.

2. Miért kezdtél el jógázni?
A Hamburgerben Szakony Judit tanárnő még azzal fenyegetett, hogy bukni fogok testnevelésből ezzel a hozzáállással a Zrínyiben. Volt igazsága, mert annyira nem volt fontos dimenzió az életemben a sport, a kondíció.  40 évesen el kezdtem félni a fizikai leépüléstől és kiszolgáltatottságtól, akkor sok mindent kipróbáltam. Ez maradt meg. Az elején úgy éreztem, hogy ez a „kicsit mozgás” lesz az én edzésem. Aztán később rájöttem, hogy ezt a nem túl megterhelő „tornát”, milyen intenzív koncentrációval lehet jól csinálni, és hogy egy ászána pontos megtartása milyen kemény fizikai munka.

3. Miben segít neked a jóga?


Testtudatosságom egészen más lett az elmúlt években. Nem voltam soha és már nem is leszek versenyző alkat, sokkal jobban szeretem jól érezni magam a környezetemben, ebben mindenféle szinten segít és támogat a jóga engem. 

4. Milyen rendszerességgel jársz hozzánk és/vagy gyakorolsz otthon?
Hetente egyszer vagy kétszer mindenképpen elmegyek, ha nem teszem, akkor nagyon hiányzik. Otthon csak akkor gyakorolok, ha nem tudok elmenni a jóga stúdióba.

5. Hagytad-e abba a gyakorlást és ha igen, miért kezdted újra?
Igen, többször. Mindig visszataláltam, mert hiányzott annyira, hogy a lustaságomon felülkerekedjek. Ad egy belső ritmust a hetemnek, sokkal jobban érzem magam a bőrömben és nem fáj egy hosszabb vezetés után a hátam sem.

5+1 Miért a Béke Ligete Jógastúdiót választod a rendszeres jóga gyakorláshoz?
Balatoni Huber Vera miatt, mert nekem ő hiteles, okos és mindig akkor mond valamelyik testrészemről egy pontosabb pozíció magyarázatot, amikor elhinném, hogy milyen jó vagyok, hogy tudjam, hogy még annyira nem. Úgy oktatja és műveli a jógát, ahogy nekem jó. És annyi minden mást is megmutat nekünk, nőknek Egerszegen, ami még rátesz egy lapáttal erre.

A stafétát Simon Ottónak adom át.

Ha szeretnéd az összes jógást megismerni, kattints IDE!

 

  

// OWNCODE 20170106